SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Vitt magával néhány apróságot, hogy a megszórva velük. Körülbelül húsz kilométer volt az út egy irányba. Mint mindig, most is bekapcsolta a rádiót, és vezetés közben zenét hallgatott, közben gyönyörködött a tájban. Közben, ha felismert valakit a feléje haladó autóban vagy az út szélén, integetett neki. Jó fél órával később már az édesanyja mellett volt a kórházban. Hétköznapi dolgokról beszélgettek. A mellette lévő szobában több más beteg is volt különböző betegségekkel. 

Egyszer csak Sabina egy könyörgő hangot hallott: »Asszonyom!« Körülnézett a szobában, először nem tudta, melyik beteg szólalt meg. Felállt a székéről, és a hölgy felé nézett, aki a mögötte lévő ágyon feküdt, és őt figyelte. Odament hozzá, és megkérdezte, hogy szüksége van-e valamire. »Kérem, ha megnedvesítené egy kicsit az ajkaimat egy szivaccsal, mert műtétem lesz, és nem tudom magam megcsinálni.« 

Sabina persze szívesen segített, és amíg még látogathatta, még néhányszor odament hozzá, és megnedvesítette az ajkait. Másnap, amikor meglátogatta, ő is segíteni akart neki, de akkor már nem volt a szobában. Az anyja közölte vele, hogy áthelyezték. Ez május tavaszán volt, és most őszi színű október van.

Néhány nappal ezelőtt Sabina ismét Murska Sobotába ment, de ezúttal nem a kórházba, mert az édesanyja szerencsére már otthon van. Miután befejezte a dolgait, elment a gyógyszertárba, hogy gyógyszert vegyen az édesanyjának. Miközben a pénztárnál fizetett, hallotta maga mögött, hogy »Jó napot!«. Körülnézett, és meglátott egy ismerős arcot. »Emlékszel még rám?« kérdezte a mosolygós hölgy. »Természetesen« - válaszolta Sabina, és izgatottan látta maga előtt a nőt a kórházból. 

»Hű, hogy segítettél nekem aznap a kórházban azzal, hogy hidratáltad az ajkaimat. Annyira hálás vagyok érte. Ezt soha nem fogom elfelejteni!« - mondta a hölgy. 

»Apróság volt - válaszolta Sabina. 

»De tudod, milyen sokat jelentett nekem ez a segítség, amikor magam semmit sem tudtam csinálni, csak feküdnöm kellett. Szívből köszönöm.« 

Sabina azt mondta, hogy sok szeretetet érzett a szívében, mert teljesen megértette a hölgyet. Rövid kellemes beszélgetés után elköszöntek egymástól, hálásak voltak, hogy véletlenül találkoztak. Véletlenül? Nos, mindannyian tudjuk, hogy az életben semmi sem történik véletlenül. Sabina különleges érzéssel a szívében gondolkodott el azon, hogy még egy kis segítség is milyen nagy változást jelenthet egy rászoruló számára. Figyeljünk hát, nézzünk körül egyszer körül magunk körül. Hogyan tudunk segíteni és feldobni mások napját? Talán csak egy mosollyal. Valójában nem is számít, hogy mi az, csak az számít, hogy őszinte legyen. Hazafelé menet küldött nekem egy sms-t: »Van egy csodálatos történetem számodra!«.«

Jožica Kous, 2025. okt. 17.