Már reggel tudták, hogy hosszú és forró nap vár rájuk. Mivel Vrhtrebnje-ben már nem volt szabad szállás, tovább kellett menniük egészen Trebnje-ig (ami egyébként kissé eltér a Jakab-útvonalától), ahol szobát foglaltak egy szállodában.
Kora reggel a Krka-parti Župančič-sétányon sétáltak, amikor találkoztak egy idős hölggyel. A hölgy épp reggeli sétáján volt, és megkérdezte tőlük, hová mennek ilyen nagy hátizsákokkal. Kellemes beszélgetésbe keveredtek. Amikor a hölgy megkérdezte tőlük, hol fognak éjszakázni, elmondták neki, hogy aggódnak, hogy a nap folyamán megteendő sok kilométer után hogyan jutnak el gyalog egészen Trebnjeig.
Gondolkodás nélkül így szólt hozzájuk: »Amikor megérkeztek Vrhtrebnje-be, hívjatok fel. Értetek megyek, és elviszlek titeket Trebnje-be. Reggel visszahozlak titeket, hogy folytathassátok az utatokat.«
Szótlanok maradtak. Szinte gondolkodás nélkül és örömmel fogadták az ajánlatát. Tina ekkor már elég sok hólyagot szerzett, ezért a Trebnjeig vezető további öt kilométert nagyon nehezen tudta volna megtenni.
Amikor megérkeztek Vrhtrebnje-be, felhívták őt. Tényleg eljött értük. Elvitte őket egy boltba is, hogy vacsorát vegyenek, majd egy rövid autóút következett a szállodáig.
Másnap reggel már öt órakor érkezett értük, mert a lehető legkorábban akartak útra kelni, mielőtt túl meleg lenne. A hab a tortán, hogy a hölgy reggelit is hozott nekik.
Ez a hölgy Tina és Vida számára igazi angyal volt. Még ma is, amikor Tina eszébe jut a hölgy mérhetetlen jósága és az a készsége, hogy segítsen két teljesen idegennek, könnyekig meghatódik. Jó tudni, hogy még mindig vannak közöttünk olyan emberek, akik önzetlenül hajlandók segíteni embertársaiknak, és megkönnyíteni az útjukat.
Andreja Bakšič Grozdina, 2026. július 3.
Magyar 
Slovenščina 
Italiano 
English (UK)