SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Legutóbb Tone Kušar atyával arról beszélgettünk, milyen jó cselekedeteket tehetünk másokért, vagy milyen jó cselekedetekben részesülhetünk mi magunk. Megkérdeztem tőle, hogy van-e olyan esemény a múltból, amely a kölcsönös segítségnyújtást tükrözi, és amely különösen szép emlék maradt számára. 

Rövid gondolkodás után így kezdte el a történetét: »A múlt század hetvenes éveiben, amikor még egyetemista voltam, a fiatalok körében nagyon népszerű volt a stoppos utazás. Ha valahova el akartál menni, kiálltál az út szélére, felemelted a hüvelykujjad, a másik kezedben pedig egy papírlapot tartottál, amelyre ráírtad a célállomásod nevét. Így hamarosan megállt melletted egy barátságos sofőr.«

Tudjuk, hogy az utazás régen (főleg a fiatalok számára) nem volt olyan elérhető, mint manapság. A stoppos utazás sok akkori fiatal számára az egyetlen lehetőség volt új országok felfedezésére, mivel így ingyen tudtak nagyobb távolságokat megtenni. Manapság már ritkán fordul elő, hogy valaki megálljon az autóstopposok mellett, mivel az idegenekkel szemben jóval bizalmatlanabbak lettünk. 

Tone elmondta, hogy stopposként több mint tíz európai országot járt be, ami lehetővé tette számára, hogy számos nevezetességet megtekintsen. Emlékszik rá, hogy az ismeretlenekkel való utazás általában meglehetősen kellemes volt, mivel a sofőrök többnyire nagyon barátságosak és segítőkészek voltak.

1974-ben többhetes utazásra indult Skandináviába. Hazafelé Németországban is megállt, ahol ismét utazási lehetőséget keresett. Hamarosan megállt mellette egy autó, amelyben egy négytagú család ült, és meghívták, hogy csatlakozzon hozzájuk. 

»Bár az autójuk tele volt nyaralási csomagokkal, mégis találtak benne egy kis helyet nekem, a sátramnak és a hátizsákomnak,« – emlékszik vissza a német család vendégszeretetére, akikről később megtudta, hogy Walternek hívják őket, és Köln közelében élnek. 

»Amikor már majdnem odaértünk az otthonukhoz, megkérdezték, hol fogok aludni. Azt válaszoltam, hogy egy kempingben, vagy akár az autópálya közelében lévő kis erdőben. Nagy meglepetésemre felajánlották, hogy aludhatok náluk, és én lelkesen elfogadtam az ajánlatot. Így együtt indultunk el a szerény kis házukhoz, amely közvetlenül a vasúti sínek mellett állt. Ezenkívül vacsorát is kínáltak nekem, és késő éjszakáig beszélgettünk« – meséli Tone.

Reggeli után elbúcsúztak egymástól. Mivel eközben baráti kötelékek alakultak ki közöttük, kicserélték a címüket, majd Tone folytatta útját Szlovénia felé. Különösen jól kijött Sylvia-val és Karl Heinz-cel ebből a családból, akik körülbelül annyi idősek voltak, mint ő. Az esemény után még hosszú évekig rendszeresen leveleztek egymással, és így tartották fenn a kapcsolatot.

Ez a történet bizonyítja, hogy milyen sokáig őrizhetjük meg kellemes emlékben azokat az embereket, akik döntő pillanatokban segítettek nekünk, kezet nyújtottak nekünk, és őszinte kedvességet és vendégszeretetet tanúsítottak irántunk. Sokaknak talán kellemetlen lenne az a gondolat, hogy egy ismeretlen embert fogadjanak be az autójukba vagy az otthonukba, de a hálát, amit egy ilyen személy tanúsít irántunk, nagyon is felvidíthatja a napunkat. Ráadásul ilyen döntő pillanatokban olyan barátságok is kialakulhatnak, amelyek gazdagabbá teszik a további életünket.

Petra Kušar, 2026. július 25.