SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

De nemrég ünnepeltünk egy születésnapot, és véletlenül a szülőkről kezdtünk beszélgetni. Mrs. Nana elindította »Senkinek sem volt olyan anyja, mint nekem!«

Nagyon figyelmes lettem, amit mondott, mert olyan tisztelettudóan kezdett beszélni róla: »Két ház között nőttem fel. Négy lakás, négy család és egy nagy udvar. Szabadnapjainkon - vasárnap és ünnepnapokon - mindig együtt kávéztunk, legtöbbször édesanyám főzte. Süteményt és jókedvet is szolgált fel. Tudta, hogyan kell mindenkit boldoggá és mosolygósabbá tenni maga körül. 

Otthon mindig ebéd, rendezett lakás és a mosolya várt rám. Soha nem haragudott rám, soha nem tett szemrehányást semmiért. Amikor apám meghalt, és egyedül maradt, imádott velem beszélgetni. Nagyon boldog volt, amikor hálából a kedvességéért elvittem a tengerpartra. Ahogy ültünk a parton, úgy nézte a tengert és a sirályokat, mint egy gyerek. Mosolygott a boldogságtól, és nem titkolta, mennyire örül, hogy itt él, és hogy ehhez az országhoz tartozik.«

Hallgattam, és azokra az emberekre gondoltam, akik tudják, hogyan kell boldognak lenni és élvezni az apró dolgokat, örülni az apró örömöknek, és megosztani őket szeretteikkel.

Mintha olvasott volna a gondolataimban, Nana így folytatta: »Ha valaha is előfordult, hogy valaki nem jött el kávézni, egyenesen a házukhoz ment, felhívta őket, és ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. 

,"Mi van, ha megbetegszem? Ki segítene neki, ha nem mi, a szomszédok? Ezért élünk együtt, hogy segíthessünk egymásnak, amikor bármelyikünknek szüksége van segíteni, és ez az erőnk.’«

Bólintottam, mert ez az élet igazsága.

»Tudod, mire emlékszem a legjobban? A kedvességére és a segítségére, amit a szomszédainak nyújtott. Évekkel ezelőtt, amikor még nem volt központi fűtés, mindannyian kályhában és kemencében égtünk. Amikor valamelyik szomszédunk szenet kapott, azt mindig egy kupacba rázta az udvar közepén. Anyám ránézett a kupacra, és azt mondta, ,Ajde, Összehívta az összes szomszédot, kölcsönadott nekik lapátokat, és együtt hordtuk a szenet a pincébe. Néhány órán belül eltakarították, az udvart pedig felsöpörték.’

»Ugyanilyen volt, amikor megkaptad?« - kérdeztem.

»Igen, mások is segítettek nekünk. Mindazok alatt az évek alatt, amióta így égünk.«

Arra gondoltam, hogy itt is hasonló a helyzet. A szénnel; nem a szomszédokkal és a segítségükkel. A bátyámmal itt is ezt csináltuk, de nem panaszkodtunk. Játszottunk, takarítottuk a szenet, szórakoztunk és nevettünk munka közben.

Egy idő után Nana folytatta: - El kell mesélnem egy eseményt, ami egész életemben megmarad. Az udvaron voltunk. Egy fiatal fiú jött arra. Odament az anyjához, és pénzt kért tőle. 

,’Haza akarok menni Boszniába. Visszafizetem" - mondta. 

Anyám ránézett, megfordult, és elment a pénzért. Apa figyelmeztette, hogy ne tegye ezt, mert nem fogja visszakapni a pénzt. 

Anya odaadta neki a pénzt, és azt mondta apának: ‘Még ha nem is adja vissza, legalább jót tettem’, és a jótettei sokfélék voltak. Az emléke olyan meleg, a tanításai Segíts, ha tudsz, mert az életben minden visszatér. Minden jó dolog kamatostul jön, ezért élek olyan békés és boldog életet, Lásd még mindig releváns.«

Darinka Kobal, 10. 3. 2026. 10. 3.