SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Akkoriban tele volt elvárásokkal - új élményekről, új barátságokról és egy olyan világról álmodott, amely lehetővé teszi számára, hogy fejlődjön és növekedjen. Amikor azonban külföldre érkezett, hamar rájött, hogy ez az utazás sokkal mélyebb lesz, mint ahogyan azt elképzelte.

A családnak, ahol dolgozott, két gyermeke volt. Eleinte gyorsan bekapcsolódott az életükbe - vigyázott rájuk, játszott velük és segített a ház körül. De a csend pillanataiban, amikor a gyerekek aludtak, és a házban csend (volt), úgy érezte, hiányzik neki valami.

 Ezt nem tudta helyrehozni azzal, hogy mosolygott vagy törődött másokkal.

Hiányzott neki a hazája, az ételek, a beszélgetések a családjával, a frissen nyírt fű illata és a zaj, ami szülővárosában az utcáról áradt. Hiányzott neki Szlovénia.

Az otthonától való távolság érzelmek elöntötték a lelkét.

Még a földrajzi és földrajzi határok is áthághatatlannak tűntek számára. Bár Angliában volt, szíve egy része mindig hazatért Szlovéniába. Az ismerősség, a hazához és a helyhez tartozás érzése mélyen gyökerezett benne. Ez nem csak egy helyről szólt, hanem az összetartozás érzéséről - az emberekhez, akiket ismersz, a földhöz, amely formál téged, és a kultúrához, amely körülvesz. Mindez a része volt, és olyan volt, mintha egy része mindig is hiányzott volna, mióta távol van.

Angliában minden idegen volt - a ház, az emberek, a hangok, még az időjárás is. A haza emléke olyan volt, mint egy néma dal, amely mindig a szívében szólt, de nem tudta megosztani senkivel.

Egyedül ülve, ebben a csendben, egy idegen házban, idegen tárgyak és idegen emberek között, rájött, hogy Szlovénia mindig is jelen volt a szívében. Nem csak egy földrajzi kiindulópont volt számára, hanem valami, amit mindenhová magával vitt - a zöld táj emléke, az eső utáni erdő illata, a rohanó folyók és a tiszta reggeleken az égbe érő hegyek. Ez volt Szlovénia, ahogyan a lelkében érezte, nem egy helyként, hanem önmagának egy részeként, amit mérhetetlenül szeretett, ami gyermekkora óta olyan közel állt hozzá, hogy nem tudta elképzelni az életét az összetartozás érzése nélkül.

Az otthon nem csak az volt, ahol felnőtt. És bár egy idegen világban volt, a hovatartozás érzése mindig jelen volt, mindig élt, mindig valahol a szíve mélyén. Nem csak nosztalgikus gondolat volt ez az otthonról, hanem vágyakozás valami után, ami nem volt pótolható. A haza nem (csak) a múlt volt - a része volt, valami, ami formálta őt, és ami alakította az életét.

Egyik este az ágyán ülve nézett ki az ablakon. Ereje fogytán volt a nehéz napi munkától. Lassan lehunyta a szemét, és érezte, hogy Szlovénia mennyire a része. A csendben hallotta a szülőhegy hangját - és rájött, hogy Szlovénia nem csak egy ország, hanem minden gondolata, minden vágya és minden érzése, amit magában hordoz.

Nemcsak a haza és az otthon szeretete volt ez, hanem valami olyasmi szeretete, ami elválaszthatatlan tőle - a gyökerei, a történelme, mindaz, amit jelentett számára. Számára a haza nem csupán egy fizikai hely volt, hanem egy egész értékrend, amely formálta világnézetét, hűségét, integritását. És ezt a hovatartozást nem lehetett elhagyni vagy helyettesíteni. Szlovénia mindenhol vele volt. A része volt, és ezt az érzést akkor sem tudta elveszíteni, ha több ezer kilométerre volt tőle.

Amikor levelet írt haza, nem csak a napi teendőiről írt, hanem arról is, hogyan változott meg. Arról, hogy Szlovénia mindig vele volt, még a legnehezebb pillanatokban is, minden formájában. Olyan módon vágyott utána, ami nem csak a múlttal való kapcsolat volt, hanem szeretet valami iránt, ami végtelenül belé nőtt.

Életének (újra)megtapasztalásán keresztül megtanulta, hogy a hovatartozás nem olyasmi, amivel születünk, vagy egy hely, amit meglátogatunk, hanem valami, amit magunkkal viszünk - bárhol is vagyunk.

Tartozzunk a hazánkhoz. 

Zala Krupljan, 2025. 3. 11.