Sokan közülük nagyon szívesen mesélték el élettörténetüket; érdekes, örömteli, még kevésbé örömteli. Hogyan éltek, hogyan ünnepelték a karácsonyt, a húsvétot, a farsangot... Legkedvesebb emlékeik között szerepelt a jászolkészítés. Egyedül. Papírból, gyapjúból, agyagból vagy fából. Meséltek arról, hogy mit főzött az édesanyjuk, milyen süteményeket készített, amikor nem volt lisztje vagy diója. De bármilyen sütemény is volt, nagyon boldogok voltak gyerekként. Még ennyi év után is hálával emlékeztek arra a szelet tortára.
Az összes történet közül a karneváli történet volt az, amelyiken a legtöbbet nevettek. Különösen azon, amelyik a fiúról és az apáról szólt, akik anélkül, hogy tudták volna, egymásnak öltöztek; az egyik jóképű fiatal nőnek, a másik nagyfiúnak. Meglátták egymást a teremben, együtt táncoltak, majd egész éjjel együtt táncoltak. Éjfélkor, amikor le kellett venniük a maszkot, akkor ... Igen, akkor flörtöltek és ...
»Mindketten egyedülállóak voltak, és mindketten akartak egy-egy fletne nők« - idézte fel Lojze ezeket az emlékeket.
»Nagyon okos voltál« - kellett beismernem, és együtt nevettem velük.
Aztán jöttek a vírusok és az influenza, és Darinka már nem mert bemenni az otthonba.
»Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha valakinek olyan fertőzést adnék, ami miatt nagyon beteg lenne« - mondta.
De hiányoztak neki az ottani emberek; a vidámságuk, a velük való együttlét öröme és a történeteik az életről egy olyan korban, amikor minden más volt.
Aztán ott fent a hegyen, ahol Darinka nyaralója van, kivirágoztak a jegenyefenyők. Minden évben, nem sokkal újév után, szedett egy csokorral, és elhozta a gyerekeknek. Ebben az évben nem merte. Szomorú volt emiatt, de hamarosan kitalálta, hogyan lepje meg és örvendeztesse meg őket. Szedett egy nagy csokrot, csokrokra osztotta, üvegekbe tette őket, és felhívta a főnővért. Megkérdezte, elviheti-e a csokrokat mindenkinek a csoportjában. Otthagyta őket a fogadóteremben, és megvárta, amíg a viharos helyzet lecsillapodik.
Amikor hosszú idő után hazalátogatott, olyan boldog szemek és mosolygó arcok fogadták, hogy könnyekig meghatódott. Jolanda asszony, aki súlyos egészségügyi problémái miatt ágyhoz és kerekesszékhez volt kötve, bevitte a szobájába, és megmutatta neki a virágokat, amelyek már teljesen elhervadtak.
»El sem tudod képzelni, milyen boldoggá tettél minket ezekkel a csokrokkal. A természet egy darabját adtad nekünk, amely számunkra elérhetetlenné vált. Virágot, napsütést és az irántunk érzett szeretetet hoztál nekünk. Köszönjük« - mondta.
Mindannyian egy véleményen voltak, és Darinka fejében ott motoszkáltak azok a szavak, amelyeket szilveszterkor írt a barátainak: »Boldognak kell lenned ahhoz, hogy valakit boldoggá tegyél. Boldoggá kell tenned valakit, hogy boldog maradj«.«
Darinka Kobal, 10.3.2025
Magyar 
Slovenščina 
Italiano 
English (UK)