SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

"Ó, hol van már?" - jegyzi meg Jani kissé elgondolkodó arckifejezéssel, miközben figyeli a beszélgetést köztem, Marjetka és Sabina között. 

"Igen, 30 éve volt, hogy először jártam a farmján a nővéremmel és a családjával" - magyarázza nosztalgiázva. "Amikor beszélgetésbe elegyedtünk, ami sokkal több volt, mint udvariaskodás, tudtam és éreztem, hogy vissza fogok térni. És harminc éve visszajárok." 

"Először egy nyugdíjas vendégként" - mondja Marjetka, a turistafarm jelenlegi vezetője. De aztán a kötelék olyan szoros lett, és a barátság olyan erős, hogy Jani felajánlotta, hogy segít nekünk a farmon dolgozni. 

"Természetesen örültünk volna egy ilyen szeretetteljes felajánlásnak, hiszen a gazdaságban mindig volt munka bőven" - mondja mosolyogva Marjetka, míg Jani azt magyarázza, hogy neki soha nem volt nehéz segíteni egy rászorulónak. A harminc év alatt tehát sok eseményt, sok munkát látott a farm, és Jani szinte minden nagyobb feladatnál ott volt. 

"A munkája és a kötelezettségei ellenére, amelyek közé tartozott a szüleim gondozása is, mindig talált időt és kedvet, hogy segítsen" - mondja Sabina, hálás és kedves tekintettel.

"Mindig szívesen jövök" - magyarázza Jani a rá jellemző széles mosollyal. "Különösen boldog vagyok, amikor este, egy nehéz munkanap után mindannyian leülünk az asztalhoz, megiszunk egy-két fröccsöt és beszélgetünk.

"A mi Jonchi," ahogy Sabina néha szeretettel és bizalmasan nevezi, "igazi humorista, aki mindig készen áll arra, hogy a maga módján viccet meséljen". Ezen persze jókat nevetünk, és sokszor ezek az esték hosszú éjszakába nyúltak. Vidám énekléssel és múltidézéssel is feldobtuk őket. 

"Ó, igen" - teszi hozzá Jani. "Ezek azok a felejthetetlen, gyönyörű pillanatok, amelyekbe akkor is kapaszkodom, amikor az élet nem olyan rózsás." 

Marjetka azt mondja, hogy egy tavaszi eseményt szeretne kiemelni: "Mivel sürgősen segítségre volt szükségünk a tűzifa betakarításában, az utolsó pillanatban hívtuk fel Janit, nem tudván, hogy ő már bejelentkezett az éves túrára. 

De a válasza mindannyiunkat meglepett: "Jövőre is lesz menet, de a tűzifát most kell eltakarítani, és természetesen eljövök". Ez tehát az ő nagylelkűsége és hűsége ehhez a családhoz. De az egész Ferenc család is nagyra becsüli Janit, és nincs olyan rendezvény a családban, amelyre ne hívnák meg. 

"Persze, ő már a családunk tagja" - mondják Marjetka és Sabina nővérek, szinte egybehangzóan. "Sajnos az utolsó ilyen esemény az édesapjától való búcsúzás volt, akivel Jani szintén nagyon jól kijött, és akinek az apja saját fiaként értékelte őt. A szülei magukhoz vették őt, mint sajátjukat" - magyarázza Sabina. "Jani még ezekben a nehéz pillanatokban is mindig ott volt. Nagy támasza és segítője volt édesanyánknak és mindannyiunknak, és ezt soha nem fogjuk elfelejteni". 

Hálával a szemünkben és megható pillantásokkal Jani felé, befejezzük a beszélgetést.

Szerencsés vagyok, hogy ilyen történeteket írhatok, mert egyetlen kimondott szó sem lenne elég ahhoz, hogy megköszönjem egy ilyen nemes tulajdonságokkal rendelkező embernek. Elgondolkodtathat bennünket arról, hogy mit jelent a szó valódi értelmében embernek lenni, és mit jelent annyira tartozni valakihez, hogy feladod a házimunkát, egy évre elhalasztod a menetelést, és helyette olyan emberek segítségére sietsz, akiknek szükségük van rád. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem az utolsó történet rólad, Jani, és hamarosan lesz még több is.

Jožica Kous, 22. 7. 2025