SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Nem azért, mert érdekli, hogy gyönyörű a fejem és a hajam, hanem mert annyira szeret másokon segíteni.

Soha nem volt kérdés, hogy ő és férje vigyáznak-e az unokájukra. Egyik unokáról a másik után gondoskodtak, most pedig egy kis unokáról. Soha nem volt kérdés, hogy ebédet készít-e mindkét fiának, a lányának, a menyének vagy a vejének. Mindannyiukat egyformán szereti, és segít nekik, amennyire csak tud.

De annak a cselekedetnek, ami miatt ezt a történetet írom, különleges súlya van. A cégnél, ahol dolgozott, volt egy kolléganője, Marjana. Összebarátkoztak, segítették egymást a munkában, és a szünetekben sok mindenről beszélgettek. Nagyon nőies dolgokról bízták meg egymást; a gyermeknevelés nehézségeiről, a kerti munkáról és más dolgokról. Marjana soha többé nem mondott semmit. Egy szót sem szólt. Mindig jó és megbízható barát volt.

Egy nap Marjana rosszul jött be dolgozni. Nem akart beszélni, még kevésbé viccelődni. De a következő és az azutáni nap sem volt jobb. Mojca megkérdezte tőle, mi bántja, mire ő röviden azt válaszolta, hogy nem tud rajta segíteni. Egy reggel, amikor a frusztráció egyre csak húzódott, és Mojca nem hagyta abba a kérdezősködést, hogy mi okozza, Marjana azt mondta: »Ha az apám nem tud segíteni rajtam, akkor te sem tudsz«, és elhallgatott.

Amikor Mojca újra megkérdezte, honnan tudja, hogy nem tud segíteni neki, azt mondta: »A bátyám és az apám sem tud segíteni nekem«.«

Aztán könnyes szemmel leült egy székre, és elmondta neki, mi bántja: »Biztosítottam egy nagyobb lakást, mint amilyen jelenleg a férjemmel van. Elég kicsi. Lakhatás, ezért fizettem egy ara. Most már teljes egészében fizetnem kellene, de nincs rá pénzem.«

»Ha megmondod, mennyire van szükséged, talán ki tudunk találni valamit - mondta neki Mojca.

Az összeg nagy volt, valamivel több mint tízezer márka, mondta az unokatestvérem.

»És kölcsön tudnád adni neki?«.

»Megteheted. Volt megtakarított pénzem a bankban.«

»És hogyan fizetné vissza, ha nem lenne pénze?«.

»Egy év múlva visszafizettem volna a hitelemet a banknál, és akkor új hitelt vehetnék fel.«

»És te hittél neki, és kölcsönadtad a pénzt? Csak úgy? Szerződés nélkül?«.

»Ez igaz. Kicsit kételkedtem, de eszembe jutottak a saját problémáim, a szüleim és az általam jól ismert nehézségek, és úgy döntöttem, segítek neki. Már mondtam, hogy teljesen megbízom benne«.«

Meglepődtem, és azt mondta: »Akár hiszed, akár nem, olyan boldog volt, hogy majdnem agyvérzést kapott. Egyszerűen nem, és nem tudta elhinni, hogy tényleg kölcsönadtam neki a pénzt, amire szüksége volt«.«

Ahogy az unokatestvéremre néztem és gondolkodtam, rájöttem, miért szereti őt mindenki, aki jól ismeri.

»Akár hiszed, akár nem, azóta is van egy húgom. Te vagy az egyetlen húgom’ - ismételgeti a mai napig. Azzal is igyekszik meghálálni, hogy meghív engem és a férjemet a tengerpartra, Dalmáciába, a férjem tanyájára. Szívesen ad, pedig én nem azért adtam neki pénzt kölcsön a szükség idején, mert bármit is vártam volna cserébe. Egyszerűen azért adtam neki pénzt, mert bíztam benne. Segítettem, mert tudtam. A bankban lévő pénz senkit sem tett volna boldoggá, de azáltal, hogy egy barát kezébe került, láthatatlan szeretetszálakat szőtt az emberek között.

Darinka Kobal, 23. 2. 2026. 23.