Apám volt az egyetlen, aki dolgozni járt, anyám pedig minden nap dolgozott - először otthon a földeken, majd a szomszédoknál és a falubeli gazdáknál, akik napi bérért adták bérbe. A munka nehéz volt, de anyám soha nem panaszkodott. A gyerekek tehát már egészen kicsi koruktól kezdve megtanulják, hogy minden hozzájárulás, legyen az bármilyen kicsi, fontos.
Azon a nyáron én hatéves voltam, a nővérem, Marjana pedig tizenhárom éves. Csendes és nyugodt lány volt, de mindig kész volt segíteni. Egy nap az az ötlete támadt, hogy gyűjtsünk együtt csigákat és csigaházakat, mert akkoriban kezdték el venni őket kilónként néhány dinárért. Először azt hittem, hogy ez egy játék, de hamar megértettem, hogy ez komoly munka. Együtt jártuk végig a ligeteket és réteket, a harmatos árkokat és a mezők árnyékos szélét, ahol a természet ezen apró és lomha lakói megbújtak.
Marjana hihetetlenül gyorsan megtalálta őket. Az ő kosara háromszor gyorsabban megtelt, mint az enyém. Gyakran gyermeki lelkesedéssel kerestem őket, közben csodáltam a virágokat, pillangókat és felhőket. Lassú voltam, de kitartó. A nap végén, amikor fáradtan és sárosan hazaértünk, büszkén néztem a csekély bevételemre. Én keveset kerestem, Marjana pedig sokkal többet, de mindkettőnk számára ez olyan pénz volt, amit mi magunk kerestünk meg; erőfeszítéssel és verejtékkel.
Amikor utoljára eladtunk mindent, amit összegyűjtöttünk, a nővérem megkérdezte tőlem: "Mit szeretnél venni a pénzedből?". Ránéztem, és kissé zavartan azt mondtam: "Egy első olvasót... És egy babát". Aztán gyorsan hozzátettem: "De nincs elég pénzem".
Marjana nem szólt semmit. Csak bólintott azzal a komoly arccal, amelyen soha nem látszott sok érzelem. Hazamentünk, és én azt hittem, hogy ezzel vége a történetnek.
Másnap reggel meglepetés várt rám a küszöbön. Egy baba volt ott - igazi, gyönyörű, színes szárnyakkal, mellette pedig egy könyv, melynek címe: "A bábu". Első olvasat. A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. Úgy álltam, mintha beástam volna magam; tátott szájjal, szikrázó szemekkel. Marjana némán állt mögöttem, és figyelte a reakciómat.
"De ... Ez ... Hogyan?" - sikerült kiböknöm.
"Most már megtanulhatsz olvasni - mondta, és megsimogatta a hajamat. "Jövőre iskolába fogsz járni. Az a fontos, hogy készen állsz rá."
Nem tudtam elhinni. Marjana majdnem az összes megkeresett pénzét arra költötte, hogy megvegye nekem, amit akartam. Egy pillanatig sem gondolt magára. Azon a nyáron nem csak azt tanultam meg, hogyan kell csigákat keresni. Megtanultam, mit jelent az önzetlen szeretet, mit jelent, ha valaki mindent odaad, amije van, csak hogy te megvalósíthasd az álmaidat.
Ezt az Olvasót sok éven át kincsként őriztem. És a kislány? Ő volt a legdrágább játékom. Marjana többet adott nekem azon a napon, mint egy ajándékot - azt az érzést adta, hogy érdemes vagyok, hogy valaki szeret engem, és hogy soha nem leszek egyedül.
Justina Strašek, 2025. 4. 28.
Magyar 
Slovenščina 
Italiano 
English (UK)