SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Minden faluban négy-öt, legfeljebb hat volt; a régi, redőnyös, nehéz, faragott ajtókkal ellátott házak. Mindegyiknek volt egy nagy udvara és egy istállója. Valahol e falvak közepén volt egy domb, és a dombon állt egy kis templom egy kis temetővel, amely a falusiak központja és találkozóhelye volt. A történetek szerint a 17. század óta áll itt, védőszentje pedig Szent Lőrinc.

Bár múlt időben beszélek, még mindig ott van minden. De az idő megtette a hatását, és a falvak képe megváltozott. Így a régi házakból új, nagyobb és gazdagabb házak nőttek ki. Sok minden megváltozott, de a templom évről évre szegényebb lett. Egy napsütéses napon azonban beszélgetést és kalapálást hallottam körülötte.

Az alatta lévő faluban él Ani asszony, aki elmesélte, mi történt a kis templomukkal: »Egy nap egy munkásbrigád érkezett a falunkba. Ez egy tíz-tizenöt fős csoport, akik járják az országot, és segítenek különböző épületek felújításában és egyéb munkálatokban. Megtudták, hogy a mi templomunkat az idő vasfoga pusztítja, ezért eljöttek. A jelentős nedvesség miatt elkezdték karcolni a falburkolatot a templom belsejében és a külső homlokzaton. Azt mondták, hogy a templom belsejének ki kell száradnia. Amikor végeztek, elrakták a szerszámaikat és elmentek.«

»Érdekes. Mi történt ezután?«.

»Aztán egy kis csoport összeállt, és Andre úrral, egy építőmérnökkel folytatták a felújítást. Azt kell mondanom, hogy mi falubeliek mindannyian régóta szerettük volna ezt megcsinálni, de pénzhiány miatt nem is gondoltunk a felújításra« - mondta Ani asszony.

»Most mi lesz? Honnan van a pénz?«

»Darját és engem arra kértek, hogy gyűjtsünk önkéntes adományokat. Beleegyeztünk, és ezt úgy tettük, hogy körbejártuk a falvakat és a házakat. Mindenki, akit meglátogattunk, adott egy bizonyos összeget. Nem kértünk senkitől semmit, de mindenki, akit megkerestünk, hozzájárult valamivel.«

»Milyen volt a munka?«

»Pontosan. Mindenki segített; munkaerővel, gépekkel és szerszámokkal.«

»Hogyan jutottál el a mesterekhez? Ahogy én látom, a munka szépen kivitelezett és jó minőségű, de mestereket nehéz szerezni. Sokáig lehet várni rájuk. Az épület külseje és belseje szinte felismerhetetlen. Az összes szék rendkívül jól megmunkált, és igazi dísze a templomnak«.«

Ani asszony elmosolyodott: - Talán Isten segítsége, talán csoda, mert az egyik tudott egy tetőfedőt, a másik egy festőt, a harmadik egy ácsot, a harmadik egy villanyszerelőt. Nem szabad megfeledkeznem a szorgalmas háziasszonyokról sem, akik mindig gondoskodtak arról, hogy senki ne maradjon éhen. Bár minden zökkenőmentesen ment, az egész felújítás, a közbeeső szünetekkel együtt, körülbelül négy évig tartott, és a templom körül még mindig folynak kisebb munkálatok.»

»Azt hiszem, tényleg Isten segített« - válaszoltam mosolyogva. »Tudom, hogy az emberek ezekben a falvakban is eltávolodtak Istentől, és nem járnak olyan gyakran templomba, mint korábban.«

Ani asszony csak bólintott, de nem szólt semmit, én pedig ezekkel a szavakkal fejeztem be a beszélgetést: »Bár mindez igaz, mégis meglep, hogy felfogtad, hogy ez a kis templom a te büszkeséged. A szüleitek és nagyszüleitek a legnehezebb pillanatokban fordultak hozzá, segítséget és védelmet kérve. Örülök, hogy figyelembe veszitek a korát, és hogy tudjátok, hogy a templom kulturális műemlékké vált. Azt is tudják, hogy a templom a szellemi kulturális örökség része, ezért minden figyelmet megérdemel, és ennek nagyon örülök. És végül, de nem utolsósorban annak is örülök, hogy Önök képesek és képesek voltak összejönni«.«

Darinka Kobal, 2026. 1. 7.