SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Amikor kiszálltam az autóból, eszembe jutott, hogy nincs nálam esernyő. Amikor felnéztem az égre, ugyanis eszembe villant, hogy hamarosan elkezdene esni. »Jaj, ne, biztosan nem lesz semmi baj« – mondtam magamban, és tovább siettem. 

Még jó néhány perc sétára voltam a találkozási ponttól. Amikor már csak néhány száz méterre voltam a céltól, és a piros lámpánál álltam, hirtelen erősen el kezdett esni az eső. »Jaj, ne, pont most!« – mondtam hangosan. Néhány perc múlva észrevettem egy nőt, aki mellettem állt, és az esernyője alól nézett rám. 

Először azt hittem, furcsán néz rám, de a szavai megleptek: »Jöjjön egy pillanatra az esernyőm alá, hogy ne ázzon el teljesen.« Nem kellett kétszer mondania, és elkísért az épületig, ahol találkozóm volt. Aztán útjaink elváltak, és megköszöntem neki a kedves gesztust. 

A megbeszélés jól zajlott, és közben el is felejtettem a kint tomboló vihart. A megbeszélés végén ismét kint találtam magam, és újra eszembe jutott, hogy nincs nálam esernyő. Sietnem kellett tovább, ezért nem maradt más választásom, mint a hosszú kabátomat a fejemre húzni, amivel valahogy szárazon tudtam tartani a fejemet és részben a felsőtestemet is. 

Úgy kóboroltam az utcákon, mint valami szellem, és nevetségesnek tűntem magamnak, amikor hirtelen egy férfi jött ki a Mercator áruházból, egyik kezében ebéddel, a másikban esernyővel. 

Néhány másodpercig szinte egymás mellett sétáltunk, majd azt mondta: »Gyere az esernyőm alá! Legalább a munkahelyemig együtt mehetünk.« 

»Ez igazán kedves tőletek« – meglepődtem, amikor aznap már másodszor is részesültem egy kedves gesztusban. Ráadásul egy olyan városban, ahol állítólag mindenki inkább a saját dolgával törődik.

»Az, hogy segítesz valakinek, aki esőben esernyő nélkül reked, miközben neked van, az teljesen emberi dolog« – mondta nekem. 

Amikor megérkeztünk ahhoz az épülethez, ahol a férfi dolgozik, felajánlotta, hogy kölcsönadja az esernyőjét addig, amíg el nem érem a parkolóhelyemet, majd utána vissza kellene adnom neki. »Szerencsére az autóm elég közel van, ezért nincs rá szükség« – válaszoltam neki, megköszöntem és szép napot kívántam neki. 

Az úr mindenképpen felvidított, és ugyanígy az a hölgy is, akivel korábban a közlekedési lámpánál találkoztam. Ez a két ember aznap nem fordított hátat nekem, hanem befogadott az esernyőjük alá, és elkísért, hogy ne ázzak el teljesen. 

Cselekedeteik kellemes érzéssel töltöttek el, hogy még mindig vannak jó emberek, akik nem fordítják el a fejüket, amikor látják, hogy valakit baj ért. A jó cselekedetek túl ritkán kerülnek a média címlapjára és a közösségi médiába, ezért könnyen beleeshetünk a negatív gondolkodás csapdájába. A világ azonban mégsem olyan sötét, hiszen a való életben és a mindennapi útjainkon rengeteg jó emberrel találkozhatunk. 

Mateja Sekavčnik, 2026. július 31.