Az emberek valószínűleg elsősorban a spanyolországi Caminót ismerik, de érdemes megemlíteni, hogy van még a Camino Szlovén Camino. Három részből áll. Az egyik Dolenjskán, azon a helyen keresztül, ahol én lakom. - Podbočje.
Amikor Franc csatlakozott a Facebook csoporthoz Szent Jakab útja bejelentette, hogy a Podbočjén keresztül fogja követni az útvonalat, azonnal felvettem vele a kapcsolatot, és azt mondtam, hogy szeretnék találkozni vele. Ez híre ment, és már meg is egyeztünk.
Én magam is végigmentem rajta Szlovén Camino oz. Mindig szívesen fogadtak, segítettek, a megfelelő irányba mutattak, étellel és itallal kínáltak, ha nem tudtam, merre menjek... Annyi kedvességet kaptam a Caminón töltött időm alatt, hogy megígértem magamnak, ha tehetem, a saját városomban is gondoskodom a zarándokokról. Segítek nekik, ha bármire szükségük van, vagy csak találkozom velük, és hozok nekik egy kis apróságot. Ez volt az a pillanat, amikor egyszerűen bíztam az emberekben, hogy jók és becsületesek, de még mindig hiszek abban, hogy a jó dolgok a jó emberekhez térnek vissza.
Így történt ez 2024. augusztus 22-én, csütörtökön. A találkozó előtt megkérdeztem Francót, hogy van-e bármire szüksége, mire ő csak annyit mondott, hogy jó kedvet és egy mosolyt. Milyen szerény, mondtam magamban. Egy podbočjei kocsmában találkoztunk, ahol Franc pihenőt tartott. Aznap már jóval több mint 20 kilométert gyalogolt, és már csak néhány kilométer választotta el attól, hogy befejezze a napi szakaszt.
Nagy mosollyal, azonnal felismertük egymást, megöleltük egymást és beszélgetni kezdtünk. Sok mindenről beszélgettünk, és az idő csak úgy repült, úgy beszélgettünk, mint az óramű. Azt is bevallotta, hogy elég beteg volt, sokat járt kórházban és kórházból is ki-be, és azt mondta, hogy most már jól van, fittnek és erősnek érzi magát. Eléggé elszomorított, amit mondott. De gesztusai és szavai tele voltak reménnyel és örömmel, és örültem neki, hogy a Jacob's Wayt választotta, egyfajta köszönetként mindenért és ajánlásként a jövőre nézve.
Annyi mindent lehetett volna még mondani, de Ferencnek tovább kellett mennie. Miközben induláshoz készülődött, ellenőrizte a hátizsákját, hogy minden rendben van-e, és készítettünk néhány közös fényképet emlékbe. Aztán benyúlt a hátizsákjába, kinyitotta a kezét, és egy kavicsra rajzolt baglyot adott nekem. Annyira szépen megrajzolták, hogy csak néztem, és nem szóltam egy szót sem. Ez az ötlet egy egyesülettől származik, melynek neve Véletlenszerű kedvesség - Véletlen kedvesség. Ennek az egyesületnek a tagjaként a festett kavicsokat azoknak adta, akiket helyesnek tartott.
Nagyon-nagyon megérintett, amit tett, és megtiszteltetés volt számomra, hogy találkoztunk és barátságot kötöttünk. Közben megemlítette, hogy séta közben elromlott a töltője, illetve, hogy nem tudja feltölteni a telefonját, és hogy ezzel gondja lenne, mert persze neki csak a telefonjára lenne szüksége. Én befogtam a fülemet, és azonnal felajánlottam neki, hogy elhozom neki a töltőmet. Azzal védekezett, hogy neki annyira nincs rá szüksége, hogy már dolgozik a problémán, és hogy nem akar zavarni, mert nekem szükségem lenne rá, neki meg tovább kell mennie... Szóval egy rakás kifogás, csak hogy ne legyen plusz munkám.
Persze, kitartóan és kitartóan, és végül, amikor biztosítottam arról, hogy van még legalább két töltőm, és hogy nem maradok töltő nélkül, egyszerűen elfogadta az ajánlatomat. Beültem a kocsiba, hazamentem három kilométerre, találtam egy töltőt, és visszamentem Francóhoz. Még negyed órát sem várt rám.
Hálaadásának nem volt vége. Boldog voltam, hogy segíthettem neki, tudván, hogy még néhány nap gyaloglás áll előtte, és hogy mindenképpen szüksége lesz a telefonjára és a töltőjére. Megbeszéltük, hogy amikor az út végére ér, újra hallunk majd egymásról, és megbeszéljük, hogy elhozzuk a töltőt. Egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, hogy nem bíznék benne, hogy visszaadja. Akárhogy is... Még ha nem is kaptam volna vissza, ígéretet tettem és jót tettem, és ez elég volt nekem. Még mindig hiszek az emberek őszinteségében és kedvességében, hiszen magam is sokszor voltam már kedvezményezettje.
Megígértük, hogy tartjuk a kapcsolatot, és hogy ha bármire szüksége van, forduljon hozzám. És így is lett. Később elmondta, hogy minden rendben van, hogy jól van, és szinte minden alkalommal, amikor hallottunk egymásról, megköszönte a töltőt. Azt mondta, hogy tényleg nem tudja, hogyan boldogult volna, ha nem kapja meg. Amikor hazajött, hozta nekem a töltőt és egy csomó finomságot, hogy megköszönje. De mivel akkor nem tudtuk utolérni magunkat, a cuccokat abban a kocsmában hagyta, ahol azon az augusztusi csütörtökön találkoztunk.
Egy kiránduláson találkoztunk újra, és időnként írunk egymásnak valamit. Tudom, hogy még találkozunk, és akkor több időnk lesz beszélgetni mindenről; beleértve a kedvenc témánkat is - a Caminót.
Andreja Bakšič Grozdina, 2025.6.9.
Magyar 
Slovenščina 
Italiano 
English (UK)