SZLOVÉNIA 5 ALAPVETŐ ÉRTÉKE

Ugyanezt éreztem, amikor Rajkó a gyerekkoráról beszélt; arról, hogy a szüleit a szeme láttára ölték meg, és hogy árvaházakban nőtt fel, és úgy tekintettek rá, mintha nem is lenne gyereke. egy háborús árva.

De az átélt borzalmak és az őt sújtó nehézségek ellenére Rajko Boszniából Szlovéniába jött, és sikeresen elvégezte tanulmányait az itteni sportkaron. Testnevelő tanár lett, és egy kisváros általános iskolájában vállalt munkát. Szorgalmas és szorgalmas volt. Feleségével egy kis házat építettek, de elég nagy volt a nyugodt családi élethez.

Az iskola, ahol tanított, a közelben volt. Csak egy kellemes reggeli séta volt. Útközben elhaladt egy futballpálya mellett, amit nagyon szeretett. Szabadidejében a fiatalabb fiúk edzésével foglalkozott. De ezt csak délutánonként csinálta, ezért meglepődött, amikor nap mint nap egy üres pályán látott egy fiút, aki egyedül futott és rúgta a labdát. Gyakran állt és figyelte, milyen gyors, milyen precízen rúgja a labdát a kapuba, és hogyan néz fel hálásan az égre. 

Egy nap időt szakított arra, hogy elsétáljon a játszótérre. Elvitte a labdát, és berúgta a hálóba. A fiú meglepetten nézett rá. Annál is inkább, mert Rajkó nagyon kíváncsi volt: - Megmondanád a neved, és hogy miért rúgod magad? Miért nem csatlakozol egy klubhoz, hogy más fiúkkal együtt játszhass?»

»Én vagyok Matic. Azért nem vagyok a klubban, mert nincs pénzünk itthon« - válaszolta.

»Nincsenek futballcipőre való cipőid?« kérdezte Rajkó, miközben a kopottas tornacipőjét nézegette.

Matic bólintott, mire Rajkó megkérdezte: »És ha lenne pénzed, elmennél a klubba a többiekkel?«.«

»Igen, szeretnék sétálni, de apa azt mondja, hogy vett nekem egy labdát, és egyedül is tudok rúgni.«

Rajkónak most már elege volt, mert sok mindenre emlékezett, amire gyerekkorában vágyott, de nem volt atta vagy pénz. Megsimogatta az anyja arcát, és azt mondta neki, hogy majd ő gondoskodik róla, és elment.

Még aznap elment egy sportboltba, vett egy Sneakers és boldogan tért haza. Másnap egy dobozkával a hóna alatt ment dolgozni, és óra után egyenesen a játszótérre ment.

Matic már futott és rúgott. Örömmel látta, hogy Rajkó ismét feléje tart. Odarohant hozzá, és meglepetten nézte a neki nyújtott dobozt. Izgatottan dobta fel. Sneakers és nagyon boldog volt, mert igazuk volt.

»Most, hogy megvan a cipő, holnap délután már jöhetsz is a pályára. Én olyan fiúkat edzek, mint te, és te ingyen edzhetsz velem.«

Rajkónak könnybe lábadt a szeme, ahogy nézte és érezte a szegény fiú boldogságát.

Néhány éve együtt edzettek, és Rajko örült Matič sikerének. Úgy érezte, mintha lett volna egy másik fia. Végigkísérte őt az iskolás évei alatt, és a fiú hálával és szeretettel kísérte őt akkor is, amikor Rajko nyugodtan töltötte nyugdíjas éveit.

Darinka Kobal, 23. 11. 2025. 23.